





Pokoraczki Gergő 6. a osztályos tanuló részt vett a Neumann János nemzetközi informatikai verseny döntőjében Szekszárdon, ahol kategóriájában első helyezést ért el. Szívből gratulálunk a kiváló eredményhez!
Iskolánk tanulói március 20-án a Mozdulj Debrecen felhívás keretein belül megrendezésre kerülő játékos sor – és váltóverseny középdöntőjén vettek részt. Az aktív részvételért ajándékcsomagban részesültek.
„Áldott e föld és áldott e szó, Édes Hazám! Itt van a bölcsőm, s itt ringatott Az én édesanyám. És ha egyszer síromon nő a vadvirág, Én fentről is, a mennyből is, Hallom majd szavát: Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó Magyarnak lenni, igenis jó!…” Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója…
Az elmúlt hét az Európai Unió Pénzhét rendezvénysorozatának jegyében zajlott iskolánkban is.
Intézményünk 2024. március 9-én tartotta jótékonysági bálját. A hangulatot a néptánc tagozatos gyerekek fergeteges műsora alapozta meg, melyet a 4. osztályos tanulók „Reptér” című előadása követett. Orbánné Horváth Éva főigazgató asszony beszédében megköszönte mindenkinek a hozzájárulását, munkáját, segítségét. A támogatók olyan nemes cél eléréséhez járultak hozzá, amely lehetővé teszi a néptánc tanszak kelléktárának bővítését. Az…
IV. Nemzetközi „Zongoramesék” Zongoraversenyen, ahol 380 versenyző indult, Bódis Dalma 3.b osztályos tanuló 2. korcsoportban Kiemelkedő díjazásban részesült. A zsűri döntése alapján a verseny kiemelt díjazottjait, összesen 33 versenyzőt hívott meg Bajára a Bácskai Kultúrpalotába a Díjátadó Gálahangversenyre, köztük Dalmát és tanárát, ahol személyesen vehette át Dalma a Kiemelt Arany Érmet és a Különdíjat. Tanára…
A 2024 februárjában megrendezett „Szép magyar beszéd” Kazinczy-verseny kistérségi fordulóján Varga Laura 6.a osztályos tanuló I. helyezést, Lukács Hanna Fruzsina 6.b osztályos tanuló különdíjat, míg Nagy Alexandra 8.b osztályos diákunk III. helyezést ért el! Gratulálunk a gyerekek teljesítményéhez! Köszönjük a felkészítő munkát Fási Ágnes és Fürész Judit tanárnőknek!
2024.02.26-án Bóné Bence képviselte iskolánkat a Regionális klarinét találkozón. Gratulálunk Bencének, a sikeres szerepléséért! Köszönjük Somogyi-Nagy Melinda tanárnőnek a zongorakíséretet és Verebélyi-Somogyi Gyula tanár úrnak a felkészítő munkát!